Nem lehet, hogy kicsit túlmisztifikáljuk az iparági szaktudást és működést? Azt, hogy milyen erők és jellemzők érvényesülnek egy piacon.
Mi van, ha nem is ez számít igazán, hanem az üzleti modellek, a vezetői kompetenciák és a jól összerakott vállalatirányítási gyakorlatok és folyamatok összessége?
A Hello Bizniszen is megjelent postunkban ezt a kérdéskört járjuk körül.
Mi az az iparági fetisizmus?
A fetisizmus a wikipedia leiratában „azoknak a természetes vagy mesterséges tárgyaknak a vallásos tisztelete (mana), amelyeken keresztül a természeti népek hiedelme szerint titokzatos, emberfeletti erő nyilvánul meg.”
Iparági fetisizmus alatt mi azt értjük, amikor egy cégvezető különös jelentőséget, igen, mondhatni már vallásos tiszteletet tulajdonít azoknak a tanácsadóknak és szakértőknek, akik értik az iparág működését, függetlenül attól, hogy injekcióznak-e új gondolatokat vagy ötletet a szervezetbe vagy sem.
Pár év után aztán egyszerre csak ott találják magukat a partvonalon, bár nagyon értve az iparági trendeket és változásokat, ámde nulla innovációval, a versenyben már behozhatatlanul lemaradtan.
Mi akkor az értelmes megközelítés?
Kevesen tudják, hogy a hagyományos diagnosztikai és üzletfejlesztési eszközökhöz képest (SWOT, üzleti modell vászon, Porter-féle iparági elemzés, stb.) egy cég versenyképessége mára már mérhető dimenzióvá vált. Chikán Attila vagy Szerb László professzorok vállalati versenyképességi indexei meglehetősen jól mutatják, hogy egy for-profit szervezet hogyan állja meg a helyét a piacon a többiekhez képest, mitől tud egyszerre jövedelmező és jövőálló lenni.
Egy konkrét eset
Ügyfelünk, egy járműjavító cég vezetője azt szerette volna tudni, hogy vállalata hogyan áll a piacon, és hogyan lehetne az adaptációs készségén javítani. Bár az iparági felmérés ujjgyakorlatait tisztességes szellemi munkásokként elvégeztük, a piacelemzés kevés új szempontot vagy meglepő fogódzkodót adott arra vonatkozóan, hogy a cég miben jó, és mit kellene újítania. Annál többet a versenyképességi index…
Ez utóbbiból tisztán kirajzolódott, hogy ügyfelünk a komplex szolgáltatásnyújtás és járműjavítás terén emelkedik ki versenytársai közül. Ezt az erősséget:
teljesen egyedi munkatársi teljesítménymérő eszközével
kifinomult és aktív belső tréningrendszerével és
a beszállítói láncba történő digitális beágyazódásával
A jövedelmezőségi számítások negatív előjelű táblájában pedig neonfénnyel villogott, hogy a csip-csup javításokat, a kis megrendeléseket vissza kellene utasítania egyszer és mindenkorra, ezekkel nem szabadna foglalkoznia.
Is-is?
Nem azt mondom ezzel, hogy az iparági összefüggéseket sutba kellene hajítani. Hiszen hiába gondolom magamról, hogy szép vagyok, ha még soha nem néztem tükörbe és a többiekre, és valójában nem tudom, hogy hogyan is nézek ki, és főként, hogy kihez képest.
Egy cégvezetőnek sem lehet megfelelő a cégről alkotott képe, ha nincs tükre az értékeléshez. Ha nem ismeri a piaci kontextust, a versenytársakat, azok erőterét vagy a rájuk ható trendeket, akkor a vállalati önképe is torz lesz, sokszor teljesen félrepozícionálva a cégét.
Az iparági felmérés tehát kell, ez az alap.
Emellett azonban nem árt azt is végigvenni, hogy a vállalat mennyire van felkészülve az egyes funkcionális területeken. Milyen a döntéshozatali eljárása, vezetői felkészültsége, a marketinginnovációi vagy mondjuk a termelési szerkezete és stratégiája.
Éles vállalati önkép – fél boldogság?
Ha a tükör elegendően éles, akkor félig már a megoldás is adott: a sárga helyett inkább a piros sálat veszem fel, egy kis smink elkel még a szememre, egyébként pedig néha kihúzhatnám magam, és büszke lehetnék arra, aki valójában vagyok.
A reális vállalati önképpel pedig a fetisizmus is elillan, legyen szó iparágiról vagy bármilyen egyébről. A világ hiedelmek, kabalák és manák helyett racionális és alaptalan megfontolások és beavatkozások halmazává tágul…