Our approach

Szenvedélyünk a váltás és az eredményesség

Bármilyen projektbe kezdünk is bele, az első kérdésünk mindig az, hogy mivel lenne elégedett a folyamat végén a megbízó, a második, hogy ehhez képest most hol tart, a harmadik pedig, hogy mi a fontos számára. A fejlesztés eszköztárát, érintetti körét, költségvetését és időzítését erre az alapra építjük, végig a megújulást és az eredményességet tartva szem előtt. Mert ahhoz, hogy valami jobb legyen, más megközelítésre, más eszközökre, tehát változásra van szükség. Tapasztalatunk az, hogy ez egyedül csak nagyon ritkán megy: kell hozzá a külső szem, a nagy esetszám, a működő jó példák.

Amikor ügyfeleink visszajelzik, hogy nálunk kapták meg egyedül azt a minőségi vezetőfejlesztést, amit elképzeltek, partnerségi kapcsolatunkban váltottak üzleti modellt és nőttek kétszer akkorára, építettek valódi csapatot vagy üzleti közösséget, megerősítést nyer bennünk, hogy jól és tisztességesen végezzük a szakmánkat, a hivatásunkat.

Ismeretség és bizalom

Meglévő ügyfélkörünk mellett, nap mint nap új ügyfelek keresnek meg minket. Új igényekkel, helyzetekkel és kihívásokkal. A partnerségben megvalósuló fejlesztésekhez bizalom kell, legyen szó hálózatépítésről, egy új EU-s projekt megtervezéséről és menedzsmentjéről vagy egy kétéves masszív üzlet- vagy szervezetfejlesztési folyamatról akár.

Nem várhatjuk el, hogy ez rögtön él és lüktet, a kölcsönös bizalom egymás megismerésével, az együttes munka örömével és sikereivel, fokozatosan tud csak felépülni. 

Szolgáltatásainkat ezért úgy alakítottuk ki, hogy az ügyfél megismerkedhessen velünk, aktívan beleláthasson újszerű munkamódszereinkbe és első eredményeinkbe, és utána legyen lehetősége a hosszú távú, adminisztratív szempontból kényelmes, emellett innovatív és izgalmas partnerségre.

Kóstoló jellegű szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink első közös munkákra

Hosszú távú együttműködéseink, akár keretszerződésben

Innováció, tudatosság és humor

Vannak cégek, üzleti, szervezeti vagy vezetői helyzetek, amin sírni lehetne. De minek keseregjünk, amikor egy adag elhatározással és egy kis újszerűséggel szinte mindenen felül lehet kerekedni? Elvégre minden szervezet, vezető vagy kolléga birtokában van olyan tapasztalatoknak, megoldott már valaha olyan szituációkat, amiből erőt és példát meríthet. Ezt ássuk elő mélyről, és tudatosítjuk, hogy onnantól kezdve kezelhető kincs és erőforrás legyen belőle a jövőre nézve is.

Ha pedig az erőforrás már a kezünkben van, saját vagy szervezetünk működésére is oldottabban tudunk tekinteni: humorral minden egyszerűbben győzhető le, mint siránkozással. Mert amíg az egyik energiákat szabadít fel, a másik csak energiát szív el.

Gyakorlati eszköztár

Innovációs ügynökségek volt munkatársaiként, rengeteg iparágat, módszertant és innovatív kísérletet láttunk már és hajtottunk végre, az üzletfejlesztés, a hálózatépítés és a szervezetfejlesztés területén éppúgy, mint ezek projektkohókban megszületett kombinációiban.

A projektekben a legjobb alapanyagokkal főztünk és főzünk most is: a magatartástudományi kutatási eredményeket, teszteket és kísérleteket a világ másik szegletéből éppúgy ismerjük, ahogy a legújabb versenyképességi indexeket és azok alkalmazásait, a szervezeti dráma, a hálózatkutatás, az üzleti intelligencia (BI) vagy a XXI. századi innovatív hálózatépítés összetett módszertanát.

Hiszünk benne, hogy a sok tapasztalat és széles körű tudás fontos, de nem a legfontosabb. A gyakorlati alkalmazás, a képessé tétel, azaz hogy az ügyfél is értse, és megtanulja használni a hozzá leginkább passzoló módszereket, mindennél előrébb van számunkra. A szervezetet ugyanis nem laborszagú modellek megismerése fogja előre vinni, hanem a gondolkodási sémák megtöltése valódi, élő tartalommal és használhatósággal.