SMEs

Kkv múlt és jövő

Egy mikro, kis- vagy közepes vállalatteljesen máshogy működik, mint egy nagy szervezet. Más helyzet vállalkozónak lenni, a saját bőrödet vinni a vásárra, mint egy adott munkakörért felelni. 

A kkv-szektorban sokszor nincs helyettesítés, minden piaci rezdülést megérez valamennyi munkatárs, számtalan esetben pedig óriási ellátási láncok harapófogójában van a cég. Miközben folyamatosan kockáztat, lavíroz, túlél vagy éppen előre szalad… 

Mélyen tiszteljük a hazai vállalkozókat. Tiszteljük, mert fiatal piacgazdaságunkban saját erejükkel, kapcsolat-rendszerükkel, szorgalmukkal és tudásukkal értek el valamit, minden előrelépést és eredményt legfőképpen saját maguknak köszönhetnek!  

Lépéskényszerben

Emellett a hazai kkv-világ lépéskényszerben van. A világ ugyanis halad előre: a digitalizáció szektorsemlegesen mindenkit bekebelez, technológiai újítások és új üzleti modellek garmadája jelenik meg a piacon. A multinacionális nagyvállalatok hozzák a szervezett és profi irányítási rendszereket, vezetői tudást, tőkét és magas hozzáadott értéket, ezzel együtt a magas fizetési lehetőségeket is. 

Nincs válaszható út: mivel a piaci verseny egyre élesebb, színesebb és kreatívabb, a kisebb cégeknek is meg kell találniuk a megfelelő menedzsment eszköztárat az eredményesebb és hatékonyabb működéshez.

Amit mi tudunk

Csoportunk tagjai ezer feletti kkv-val dolgoztak már együtt. Szinte nem volt olyan szektor és helyzet, amit nem láttunk volna, nehezen tudunk mondani olyan fejlesztést, amivel nem találkoztunk volna, a technológiai transzformációtól kezdve, a vezetői információs rendszerek bevezetésén és pályázatíráson át egészen az újszerű teljesítménymérési és -értékelési rendszerekig.

Szolgáltatásaink

Versenyképességi turbó

Üzletfejlesztés és versenyképesség erősítése kkv-k számára

Szervezeti puzzle

Szervezet- és közösségfejlesztés a professzionális belső működésért

Vezetői tandem

Vezetői támogatás a személyes hatékonyság és az üzleti sikeresség fejlesztéséért 

K+F felsőfokon

K+F pályázatok megírása, teljes menedzsmentje, könyvelése

Ügyfélturbó

Az értékajánlat és marketingfejlesztéstől az ügyfélmenedzsmentig

Brandépítés

Hogyan égessük be brandünket az ügyfeleink emlékezetébe? 

Rólunk mondták

"A Formáció Csoport tanácsadója rendkívül inspirálóan hatott rám, mind a vállalkozásom jövőképének kialakításában, mind a szervezetünk fejlesztésében."
Fehér Norbert
ügyvezető
"Nagyon gyakorlatorientált segítséget kaptam a felmerülő problémák megoldásában. Megtalátuk szerepemet az új körülmények közé kerülő vállalkozásomba és lefektettük az irányvonalakat: köszönet érte!"
Tóth Gábor
tulajdonos - ügyvezető
"Edina sokszínűsége, tapasztalata, szervezetfejlesztő léte és óriási szaktudása nagy segítségünkre volt. Bízunk benne, hogy a továbbiakban is lesz lehetőségünk hasonlóra"
Hochschornerné Strasszer Éva
tulajdonos - ügyvezető